2012. március 13., kedd

Karamellizált rizses hús csirkemellel


A recept Mautner Zsófia Gyere velem főzni! című szakácskönyvéből való. Amit változtattam rajta az annyi, hogy csirkeszárny helyett, ami az eredeti receptben szerepel, felkockázott csirkemellet tettem az ételbe.

Hozzávalók: 40 dkg csirkemellfilé, só, őrölt bors, 5 dkg vaj, 25 dkg kerek szemű rizs (megmosva, lecsepegtetve), 1 dl száraz fehérbor vagy vermut,  4 dkg reszelt parmezán, 1 csokor petrezselyem finomra aprítva, 3 dkg hideg vaj felkockázva , és a tetejére kevés chilipehely

Elkészítése: egy nagy, vastag aljú, tűzhelyen és sütőben is használható lábosban felolvasztjuk a vajat. Amikor habzik hozzáadjuk a csirkemell darabokat és mindkét oldalán addig pirítjuk őket (kb. 5 perc), amíg szép aranyszínűek lesznek és a bőrük enyhén karamellizálódik. Kivesszük a serpenyőből, egy tányérra tesszük és lefedjük. A lábasban maradt vajba beleszórjuk a rizst. Nem kevergetjük, hanem néhány percig hagyjuk, hogy kissé megpiruljon és enyhén leragadjon. Hozzáöntjük a fehérbort, felkapargatjuk a lesült darabkákat és az alkoholt hagyjuk elpárologni. A tetejére visszatesszük a megpirított csirkemellkockákat. felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Sózzuk, borsozzuk és fedő alatt, alacsony lángon kb. 15 percig főzzük. Utána levesszük róla a fedőt és további 15 percig főzzük erős lángon, amíg a leve teljesen elfő és a rizs megpuhul, az alja pedig kissé odasül.  (Közben bekapcsoljuk a sütőt grillfokozatra.) Hozzáadjuk a reszelt parmezánt és a finomra aprított petrezselyemzöldet, végül a  hideg vajkockákat. Pár percre betesszük a forró sütőbe, hogy a szárnyak ill. jelen esetben a mellek ropogósra piruljanak. Az étel készen van, tálaláskor megszórjuk egy kevés chilipehellyel.

17 megjegyzés:

  1. de mitől karamell, ha nincs benne cukor? :o
    amúgy befalnám, mert ez is nagyon guszta, és igenis jól fotózol :))))

    VálaszTörlés
  2. nemér...most értem haza és éhes vagyok.....:):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én meg ezer éve ennék egy jó zsírosdeszkát ecetes lila hagymával)))

      Törlés
  3. Már nem, de ezért a kajáért újra nekiállnék :):):)

    VálaszTörlés
  4. Szimpatikus! :) Ha még azt is alapul veszem, hogy szeretik a gyerekek a rizses kajákat..és még plusz gluténmentes is és így a legkisebbem is eheti... Mentettem kipróbálásra! :))

    VálaszTörlés