2013. február 28., csütörtök

Hercegleves



Hozzávalók: 20 dkg gomba, 2 szál rozmaring, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál kukoricaliszt, 2 dl főzőtejszín, só, bors, 8 tojás, 4 db babérlevél, 1 kanál ecet

Elkészítése: a rozmaringot apróra vágjuk. Az olajon kicsit megpirítjuk a lisztet, beleszórjuk a rozmaringot, átforgatjuk.  Rádobjuk a megmosott, apró kockára vágott gombát, elkeverjük.  Felengedjük a tejszínnel és fél liter vízzel, sózzuk, borsozzuk, készre főzzük.

Vidék Íze, 2012. április

2013. február 25., hétfő

Báránycsülök piláffal

Új hentes nyílt mifelénk. Kocsiban ülve, a lámpánál torlódva vettem észre és azt is, hogy táblán hirdeti: báránycsülök. Kikanyarodtam a sorból és megvettem a csülköt, új-zélandit. Aztán keresgéltem a neten, hogy hogyan is készítsem el. Végül annál a variációnál maradtam, amit a vacsoracsatában láttam. Persze módosítottam kissé rajta, nekem túl sok volt az egy kiló paradicsom.

Érdekes, eddig úgy tudtam, hogy a piláf húsos étel, de ebben a receptben anélkül szerepel (kihagytam belőle  a fenyőmagot, mert nem sikerült megkedvelem az ízét).


Hozzávalók: 3 db báránycsülök, 1 cukkini, 2 db vöröshagyma, 1 padlizsán, fél fej fokhagyma, só, bors, rozmaring ízlés szerint, szőlőmagolaj, fél citrom ,csipetnyi római kömény, 3 db paradicsom, fél kaliforniai paprika

Elkészítése: daraboljuk össze a hagymát, a cukkinit, a paradicsomot, paprikát és a padlizsánt. Terítsük őket a kiolajozott tepsi aljára. Fűszerezzük a csülköket az összezúzott fokhagymával, rozmaringgal, római köménnyel és sóval, majd fektessük őket a zöldségágy tetejére és facsarjuk a fél citrom levét. Öntsünk alá kb. 2 dl vizet, csurgassunk a tetejére az olajból,  fóliázzuk le a tepsit és puhulásig süssük a csülköt. Azt hiszem mázlim volt, mert csekélyke másfél óra alatt megpuhult a hús. Ekkor vegyük le a fóliát, toljuk vissza a sütőbe a csülköket és süssük még pár percig, amíg meg nem pirulnak.

Piláf

Hozzávalók: 20 dkg rizstészta, 20 dkg jázmin rizs, 4 evőkanál szőlőmagolaj, 2 db húsleves kocka, só

Elkészítése: csurgassuk bele egy lábosba a szőlőmagolajat és tegyük bele rizstésztát. Pirítsuk meg aranysárgára és tegyük hozzá a rizst is. Forrósítsuk jól össze, öntsük fel hat dl forró vízzel, sózzuk és morzsoljuk bele leveskockákat, majd lefedve pároljuk puhára.


A csülök piláffal.


A citrom a saját fámról lett szüretelve.



2013. február 15., péntek

Kelkáposztás zúzaraguleves


Hozzávalók: 50 dkg zúza, 1 vöröshagyma, 1 evőkanál szőlőmagolaj, 1 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 1 kisebb kelkáposzta fele, 1 gerezd fokhagyma, majoránna, 1 evőkanál sűrített paradicsom, só, 2 dl tejföl, 1 evőkanál étkezési keményítő

Elkészítése: megtisztítjuk a zúzákat, alaposan, megmossuk, majd kis kockákra vágjuk. Felaprítjuk a vöröshagymát és a zsiradékon üvegesre pároljuk. Belereszeljük a fokhagymagerezdet, elkeverjük benne a sűrített paradicsomot, rádobjuk a zúzát. Felengedjük annyi vízzel, hogy olyan legyen, mint egy hosszabb lére eresztett pörkölt. Sózzuk, majoránnával ízesítjük, majd fedő alatt puhára pároljuk. Ha már puha a zúza, akkor felöntjük másfél liter vízzel és beletesszük a vékony csíkokra metélt zöldségeket. Együtt készre főzzük és behabarjuk a keményítő és a tejföl simára kikevert elegyével.

recept: Vidék Íze 2013.februári száma

2013. február 13., szerda

Szalagos farsangi fánk


Sajna nekem nem lettek annyira szabályosan egyformák, mint az eredeti receptnél láthatók, de életem első szalagos fánkjaként elmegy...szódával ill. lekvárral.
A recept innen !.


2013. február 9., szombat

Szusi




Hozzávalók: 0,5 kg szusirizs, olaj, só, cukor , rizsecet, lazac, tojás, avokádó, szójaszósz, wasabi

Elkészítése: először a rizst kell megfőzni. Az én receptem szerint 50 dkg rizst 1,2l vízben főzünk, két percig forraljuk, aztán kis lángon fedő alatt pároljuk még tíz percig. Ha készen van, tíz percig állni hagyjuk fedő nélkül, eközben 3 evőkanál rizsecetben felmelegítünk egy-egy csapott evőkanálnyi sót és cukrot. A rizst egy tálban összekeverjük a keverékkel és hagyjuk kissé kihűlni. Közben 4 tojásból lepényt sütünk, majd felszeleteljük.
A tekerőke sima oldalával lefelé ráterítjük a nori-lapot, és nedves kézzel nagyjából fél centi vastagon szétterítünk rajta egy adag rizst. A tölteléket ami szeletekre vágott avokádó , tojáslepény csíkok, lazacfilé, a rizs alsó harmadára tesszük és a gyékény segítségével összetekerjük az egészet. Tekerés közben jó szorosan össze kell fogni a tölteléket és figyelni arra, hogy a gyékényt ne tekerjük be. Ha kész a tekercsünk, éles késsel vágjuk hat-nyolc egyenlő részre.
Szójaszószba, wasabiba mártogatva már fogyaszthatjuk is.


2013. február 7., csütörtök

Juharsziruppal sült zöldségek


Hozzávalók: 1 db édesburgonya, 1 db nagyobbacska sárgarépa, 1 db fehér répa, 1 szál póré, 1 nagyobb cékla, pár szem kelbimbó, 1 db paradicsom, 1 db kápia paprika, fél zeller, 2 evőkanál szőlőmagolaj, himalája só, őrölt bors, 2 evőkanál juharszirup, fél citrom

Elkészítése: a zöldségeket meghámozzuk és felszeleteljük ill. felkockázzuk, majd egy jénai tálba tesszük. A zöldségeket megöntözzük az olajjal és a juharsziruppal, majd megsózzuk enyhén és megborsozzuk. A zöldségek puhulásáig sütjük, majd tálaláskor csavarjunk rá a citrom levéből. Kitűnő köret sült húsok mellé és önálló fogásként is.


A felaprított zöldségek sütésre várva.

A juharszirup.

2013. február 3., vasárnap

Citromos, chilis spagetti zöldfűszeres mascarponéval


Hozzávalók: 450 g spagetti, 220 g fagyasztott zöldborsó, 3 piros chili kimagozva, apróra vágva, 200 g mascarpone, 1 csokor bazsalikom levél, 1 csokor mentalevél, 2 maréknyi pirított fenyőmag,  1 csokor metélőhagyma apróra vágva, 1 citrom leve

Elkészítése: a csomagoláson lévő leírás szerint főzzük meg a spagettit (esetemben makarónit). 3-5 perccel a főzési idő vége előtt tegyük a főzővízbe a zöldborsót (na, ezt elfelejtettem, így borsó nélkül készült) és a spagettivel együtt főzzük készre, majd együtt szűrjük le és tegyük vissza az edénybe.Szórjuk rá a chilit és keverjük hozzá a mascarponét. Aprítsuk fel a bazsalikom ( nekem csak szárított volt itthon) és mentaleveleket (a mentát kihagytam, mert gyűlölöm az ízét) adjuk a tésztához, majd szórjuk rá a fenyőmagot (ezt sem tettem bele, mert legalább annyira utálom az ízét, mint a mentának) és az apróra vágott snidlinget is. Óvatosan keverjük el, hogy a hozzávalók ne álljanak össze. Tálaláskor fogóval tegyük a tésztát egy előmelegített tányérra. Locsoljuk rá a citromlevet, sózzuk, borsozzuk és ha úgy tetszik meglocsolhatjuk jó minőségű olívaolajjal is. Nagyon jól mutat a tányéron néhány parmezánforgács.

recept: GoodFood  magazin 2113. januári száma

2013. február 2., szombat

Túrófánk




A recept Mézesélet blogjából származik.

Ragacsos sertéshús áfonyával



Hozzávalók: 1 ek. rizsliszt, 50 dkg sertésszűzpecsenye felszeletelve, 2 ek. szőlőmagolaj,  2 fej lila hagyma cikkekre vágva, 4 dl szárnyas alaplé, 4 ek. vörösáfonya mártás, 1 ek. méz, só, őrölt bors

Elkészítése: fűszerezzük meg a lisztet sóval borssal és hempergessük meg benne a szűzérméket. Forrósítsuk meg az olajat egy serpenyőben és süssük a húst oldalanként 3-4 percig, amíg átsül. Vegyük ki és tegyük félre. A serpenyőben a visszamaradt zsiradékon süssük 5-8 percig a hagymacikkeket. Öntsük fel a levessel, keverjük bele a vörösáfonya mártást és a mézet. Kis lángon főzzük 10 percig, majd tegyük vissz a húst és melegítsük össze.

recept: GoodFood magazin 2013. januári száma