A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyömbéres marhahús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyömbéres marhahús. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 31., csütörtök

Gyömbéres marhahús


Hozzávalók: 4 szelet marhahátszín (én lábszárból készítettem, mert az volt a ládában), 5 dkg angol szalonna, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3-4 cm friss gyömbér, tengeri só, bors, 1 ek. étkezési keményítő, 1,5 dl növényi tejszín

Elkészítése: klopfoljuk ki a hússzeleteket , majd sózzuk és borsozzuk meg. A szalonnát vágjuk kisebb darabokra és süssük meg serpenyőben. Adjuk hozzá az apróra vágott hagymát , majd süssük meg a hús mindkét felét. Adjuk hozzá a felaprított fokhagymát is, a reszelt gyömbért, majd öntsük fel vízzel vagy húslével. Főzzük addig, míg a hús meg nem puhul. Aztán emeljük ki a szeleteteket a szaftból és sűrítsük be a tejszín és a keményítő elegyével. Hagyjuk párat rottyanni, majd tegyük vissza a húsokat. Rizzsel tálaljuk.