2011. június 29., szerda

Málnás káposzta

Ezt a receptet a júliusi Vidék íze című újságban találtam, amit változtattam rajta az annyi, hogy egres helyett málnát tettem bele, mivel az volt itthon a hűtőben))). Így lett piszkés káposzta helyett málnás káposzta.


Hozzávalók: 1 sertés hátsó csülök, 2 ek. szőlőmagolaj, 2 db vöröshagyma, 1 tk. köménymag, 2 gerezd fokhagyma, tengeri só, szerecsendió, bors, őrölt gyömbér, 1 tk. piros arany, 1 zöldpaprika, pirospaprika, 1 kg fejes káposzta, 20 dkg málna

Elkészítése: a csülköt kicsontozzuk, a bőrét lefejtjük, a kövér részeket is levagdossuk. A húst 2x2 centis darabokra szeleteljük. A kövér részt is összevágjuk és egy serpenyőben kisütjük. A pörcöket kiszedjük és félre tesszük. A szőlőmagolajat lábosba tesszük, bele hintjük a köményt, a felkockázott vöröshagymát, a felszeletelt fokhagymát  és szalmasárgára pároljuk. Rátesszük a húskockákat és fehéredésig sütjük. Felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Fűszerezzük sóval, reszelt szerecsendióval, gyömbérrel, piros arannyal, felszeletelt paprikával, borssal.
Amikor a hús félfővésben van, rátesszük a pirospaprikát és megkeverjük. Rátesszük  a felkockázott káposztát meg a pörcöket és a tetejére szórjuk a málnát. Lefedve megfőzzük. Tálaláskor tejföllel díszítjük.

2011. június 28., kedd

tele a púpom...

Pont tele a púpom azzal, ha beillesztek képeket  példának okáért kettőt, akkor az egyiket mindig elfordítva rakja be a képizélő. Talán a böngészőmet nem kedveli a blogger vagy a sablon . Annyit lehet szarakodni a különböző beállításokkal meg az anyám kínjával, de képeket nem tudok rendesen beilleszteni. Unalmas. És az is, hogy az egyik pillanatban megvannak a kommentek és a rendszeres olvasók, aztán napokig nyomát sem látni. (csak én járok így a képek beillesztésével??????)

2011. június 26., vasárnap

Sweet chilli-s, bbq-s csirkemell


Hozzávalók: 60 dkg csirkemellfilé, 3 ek. Heinz ketchup, 2 ek. Sweet chilli sauce, 2 ek. Salsa ranchera, 2 ek. szója szósz, 2 ek. Poco Loco barbecue sauce, 1 ek. nyírfacukor, 2 ek. szőlőmagolaj, 1 ek. Ginger sauce (nos, inkább szószt kellett volna írnom a sauce helyett???)

Elkészítése: a hozzávalókat egy tálban összekeverjük és bele helyezzük a csirkemelleket, majd lefedjük a tálat és betesszük a hűtőbe. 2-3 órán keresztül hagyjuk a húst a pácban állni. Aztán jénaiba helyezzük a melleket és 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük őket. Én nem szoktam a husokat ebben az esetben ropogósra sütni, mert az a tapasztalatom, hogy a pác ellenére kiszáradnak, így viszont szaftosak, mázasak, kellőképp ragacsosak lesznek. (ezt a pác-keveréket grillezett húsokhoz is ajánlom)


A hozzávalók.


Mellek a pácban.

2011. június 22., szerda

egy teljesen elbaltázott ebéd...

Igen, ilyen is van. Amikor semmi nem sikerül. A rendelés: svéd húsgolyók barnamártással. Nézgelődtem a neten svéd húsgolyó ügyben és végül a burgonyás verziót választottam. Összegyúrtam a recept szerint a hozzávalókat, majd negyven darab kis golyót göngörgettem a masszából. Aztán, a recept szerint, kivajaztam egy tepsit (gazdaboltos))) ), beletettem a golyókat és sütni kezdtem őket. Eddig minden rendben is volt. Aztán szerettem volna gombócokat megforgatni, nem sikerült, szétestek. Még úgy melegében összenyomkoráctam őket amennyire bírtam, de randa, csámpás húsgolyó lett a végeredmény. Hab a tortán, hogy a barnamártásom keserű lett, így kiöntöttem. Még áfonyalekvár megjárta volna  a húsgolyók mellé, de csak málnaöntet volt itthon))). Ráadásnak párolt rizst készítettem, ami általános felzúdulást keltett, ugyanis a svéd golyó mellé burgonya dukál, így a rizs is a barnamártás sorsára jutott.
Úgy vélem jelentkezni fogok, az IKEA konyhájára kiseg.nek, hogy hibátlan ebédet készítsek))).


Itt még bizakodó voltam.


Az összenyomkodott csámpák a málnaöntettel))).

2011. június 10., péntek

2011. június 9., csütörtök

Pasta carbonara


Hozzávalók: 30 dkg gluténmentes tészta, 20 dkg bacon vagy jófajta sonka, 1 tojás, 5 dl növényi alapú főzőtejszín, 20 dkg füstölt sajt (én nem szeretem a parmezán sajtot, jah és kimondottan utálom a ruccolát is, igaz ebben az ételben nincs is, csak itt jegyzem meg))) ), tengeri só, fehér bors, 2 ek. szőlőmagolaj

Elkészítése: a tésztát sós vízben kifőzzük (és itt említem meg, hogy nem szeretem az *aldentére* főtt tésztát, én kicsit jobban megfőzöm, de hát ízlések és áldenték különbözők). Közben az olajon megpirítjuk a feldarabolt bacont vagy a sonkát. Közben egy tálkában felverjük a tojást. A baconhöz hozzá öntjük a tejszínt és a lereszelt füstölt sajtot, óvatosan sózzuk, majd borsozzuk. Hozzá adjuk a felvert tojást és addig főzzük alacsony hőfokon és folyamatos kevergetés mellett, amíg  a mártás besűrűsödik. A kifőtt tésztát tálba tesszük és összeforgatjuk a mártásunkkal.

2011. június 8., szerda

Bloody Mary-s csirke


Hozzávalók: 50 dkg csirkemellfilé, tengeri só, bors, 5 dkg vaj, 1 ek. szőlőmagolaj, 2 szál angol zeller, csili pehely, 1 csokor újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 0,5 dl vodka, fél narancs, Worcestershire-szósz, 2 db paradicsom konzerv (darabolt)

Elkészítése: a csirkemell darabokat sózzuk, borsozzuk. Egy lábosban felhevítjük a vaj és az olaj keverékét és hirtelen megpirítjuk benne a mellek mindkét oldalát, majd kiszedjük a húsokat és félretesszük. A visszamaradt zsiradékra ráöntjük a vodkát , kb. egy percig forraljuk, majd rádobjuk a felaprított hagymát , fokhagymát, a zellert és a paradicsomot. Ízesítjük a szósszal és a csili pehellyel, sózzuk, borsozzuk és visszatesszük a melleket és kb. 20 percig főzzük. Végül a narancs reszelt héjával és  a felaprított zeller zölddel kínáljuk. (nos, nekem így kissé vad volt a paradicsom, így tettem bele 1 ek. nyírfacukrot)

2011. június 6., hétfő

Tojásos szűzpecsenye


Hozzávalók: 50 dkg sertésszűz, 5 tojás, 15 dkg füstölt sajt, 6 szelet sonka, 20 dkg bacon, tengeri só, bors, 2 ek szőlőmagolaj, 2 gerezd fokhagyma

Elkészítése: a húst középen, hosszában vágjuk végig, terítsük szét és klopfoljuk ki.. Sózzuk meg és dörzsöljük be az összezúzott fokhagymával. Közben olajon süssük meg az öt tojást, sózzuk, borsozzuk. Terítsük ki a húst és helyezzük rá sonkaszeleteket, erre terítsük rá a tojáslepényt, majd szórjuk meg a lereszelt füstölt sajttal. Tekerjük fel a húst , nyomkodjuk be a végeit, hogy a tojás ne hulljon ki, és óvatosan borítsuk be a bacon szeletekkel. Tegyük a tekercset kiolajozott jénaiba és süssük kb.180 fokon 20-25 percig.


Legalul a kiterített szűz, rajta a sonka, majd a tojásrántotta és a reszelt sajt.


A megtöltött és feltekert hús baconbe csomagolva.


A készre sült tekercs.


És végül...szeletelve.


2011. június 3., péntek

Muszaka


Hozzávalók: 40 dkg padlizsán, 30 dkg burgonya, 60 dkg darált hús, tengeri só, bors, 2 db babérlevél, oregánó, őrölt fahéj, őrölt szegfűszeg,  1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma,  2 paradicsom vagy 4 ek. par.püré, 10 dkg vaj, rizsliszt, tej, 15 dkg füstölt sajt, 2 ek szőlőmagolaj, 1 tojás

Elkészítése: burgonyákat megfőzzük. A padlizsánokat felszeleteljük és sütőben megsütjük. Olajat hevítünk, rádobjuk az apróra vágott hagymát, dinszteljük. Majd hozzá adjuk a darált húst , tovább pirítjuk  és ízesítjük a babérral, oregánóval, fahéjjal, szegfűszeggel. Sózzuk, borsozzuk és hozzá tesszük a zúzott fokhagymát. Amikor a hús átsült bele keverjük a par.pürét vagy az aprított paradicsomot  és zsírjára ill. olajára sütjük. (ha kissé vad a paradicsomtól, akkor hintsük meg egy hangyányi nyírfacukorral)
A hozzávalókból Besamel-mártást készítünk, amibe belekeverjük a füstölt sajtot és beleütjük a tojást.
Egy tűzálló tál aljára terítjük a megsült padlizsán szeleteket, ráhalmozzuk a húst és beborítjuk a főtt burgonya szeletekkel. Tetejére öntjük a mártásunkat és 180 fokon, kb. 25 perc alatt készre sütjük.