2011. december 19., hétfő

Indiai zöldborsócurry házi sajttal


A recept Mautner Zsófia Gyere velem főzni! c. könyvében található. A hozzávalók 4-6 személyre szólnak, én értelemszerűen lekicsinyítettem a mennyiségeket. Amit változtattam rajta . ill. nem változtattam, csak hanyag háziasszony lévén nem volt itthon *paneer* sajt, ami indiai fűszerboltokban kapható (majd beszerzem), így szentségtörő módon mini mozzarella golyókkal tálaltam az ételt. Egyébként a könyv pontos útmutatással szolgál arról,  hogyan lehet otthon, házilag elkészíteni a paneert (majd legközelebb).

Hozzávalók: 2 vöröshagyma nagyobb darabokra vágva, 8 gerezd fokhagyma, kb. 4 cm-es friss gyömbér hámozva, kisebb darabokra vágva, 4 ek. olaj, 1 teáskanál kurkuma, 1 teáskanál őrölt koriander, 1 teáskanál őrölt római kömény, 1 rúd fahéj, 1/2 teáskanál curry, 1 teáskanál Cayenne-bors, 1 doboz hámozott- paradicsom-konzerv, só, őrölt bors, 25 dkg paneer felkockázva, 45 dkg zöldborsó, 2 evőkanál joghurt, friss korianderzöld

Elkészítése: a hagymát, a fokhagymát és a gyömbért aprítógépben finomra aprítjuk. A 4 evőkanál olajon puhára pároljuk a hagymás-fokhagymás-gyömbéres alapot. Hozzáadjuk az összes fűszert és néhány perc alatt illatosra pirítjuk. Belekeverjük a paradicsomkonzervet, öntünk hozzá 2 dl vizet, sózzuk, borsozzuk, majd kb. 20 percig főzzük fedő nélkül, amíg kissé elfövi a levét. Közben egy serpenyőben felhevítünk olajat és egy perc alatt kisütjük benne a paneerkockákat (én a mozzarellagolyókat sütöttem volna))), de csak olvadoztak). 20 perc után a currybe szórjuk a zöldborsót, majd 5 perc múlva a kisütött paneert is, de ezzel már csak összerottyantjuk. Levesszük  a tűzről, hozzákeverjük a joghurtot és tálaláskor friss korianderzölddel hintjük meg.


6 megjegyzés:

  1. Guszta és finom. Most az egyszer megbocsájtom, hogy mozzarellát használtál. Ezen a kombináción az indiaiak és az olaszok is meglepődnének.

    VálaszTörlés
  2. Csodásan néz ki, nagyon guszta! Az íze erősen fűszerezett, /bár lehet hogy a paradicsom tompítja/ nagyon finom lehet!

    VálaszTörlés
  3. Viszem a receptet, nagyon klassz, nekem mindig van paneer sajtom, én készítem házi tejből hetente 1x.

    VálaszTörlés
  4. Hobbychef...valóban, mindenki csodálkozna)))

    köszönöm

    VálaszTörlés
  5. Éva... és a két kanál joghurt is enyhíti, isteni finom))

    VálaszTörlés
  6. Seafalcon...most már musszájkellek paneert csinálnom)))

    VálaszTörlés