2010. november 17., szerda

Orosz vinaigrette saláta

Nagy vacsoracsata néző vagyok))), ezt a salátát a tegnapi műsorban láttam, Ábel Anita készítette. Az összes hozzávalót kedvelem, így ma a sült , fűszeres sertésmáj mellé ez volt a köret.

Hozzávalók:  4 db közepes cékla, 4 db közepes burgonya, 20 dkg savanyúkáposzta, 4 db csemege uborka, 1 db sárgarépa, 1 fej lilahagyma,  só, őrölt bors, olaj, fél citrom

Elkészítése: főzzük puhára külön edényben a krumplit és a céklát, majd ha kihűlt, hámozzuk meg.
A megfőtt krumplit és az uborkát vágjuk egy centis kockákra, tegyük egy nagy tálba és reszeljük hozzá a sárgarépát és tegyük bele a felkarikázott hagymát. Pár evőkanál olajból, sóval és darált borssal készítsünk pácot. A céklát csorgassuk meg pár csepp citromlével, majd ezt is kockázzuk fel. Tegyük a salátástálba, öntsük rá a páclevet, a savanyú káposztát és óvatosan keverjük össze.


Burgonya:
A krumpli nem volt mindig édes és ehető, a növény Dél-Amerikában termő ősei még sütés és főzés után is megőrizték keserű ízüket, és csak az éjszakai fagy hatására lettek egy kicsit édeskések. Az Andokban elterjedt fajta a rövid, a chilei pedig a hosszú nappalokhoz alkalmazkodott.

Egyes kutatók szerint Európába elsőként az andoki burgonya érkezett meg, amely 200 év alatt adaptálódott a hosszú nappalokhoz. Mások szerint viszont a modern háziasított burgonya őse a chilei variánsból származik, mert az ottani termesztési körülmények nagyon hasonlítottak az európaira.

13 megjegyzés:

  1. Nagyon jól hangzanak a hozzávalók!
    Biztosan meg fogom csinálni. A kép pedig igenis jó! :)

    VálaszTörlés
  2. ez is elég babrásnak tűnik, de ha elémtennék, megenném :)))

    VálaszTörlés
  3. catyst, neked minden macerás)))), nem mondom, vagdalni annyi mindent)))

    VálaszTörlés
  4. Málnuka!

    Isteni lehet, ebből mindent szeretek.
    Csak a színe nem tetszett a tegnapi adásban:-)))
    A tiéd nagyon jól néz ki!

    VálaszTörlés
  5. hát ja, a konyhában nem (sem) vagyok valami türelmes :P

    VálaszTörlés
  6. És rátott hal nem lesz?:))

    toronyőr:)

    VálaszTörlés
  7. gesztenye, én meg azon bánkódtam, hogy az enyém nem lett annyira piros)))

    VálaszTörlés
  8. catyst, monsjuk a sütéshez nekem sincs türelmem)))

    VálaszTörlés
  9. toronyőr, elveszett drágaságom))), dobj egy mailt a profilon található címemre pls., csak hogy mi van veled

    VálaszTörlés
  10. Jó recept, mondjuk én kb. 9 céklát tettem és 3 óriás krumplit, 30 deka savanyú káposztát. És a céklát előbb összevágtam, és csak utána csorgattam rá a fél citrom levét.

    VálaszTörlés
  11. Ja, és szerintem köretként is ideális pl. grillezett csirkemell mellé - de persze önállóan is kiváló.

    VálaszTörlés
  12. Névtelen...az már ipari mennyiség)))

    VálaszTörlés