2010. július 28., szerda

Csirkebrassói


Csirkebrassói
Hozzávalók: 1 ek. olívaolaj, 1 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 5 dkg angolszalonna (zsíros része nélkül) 50 dkg csirkemellfilé, bors, tengeri só
Elkészítése: A forró olívaolajon megpirítjuk az apróra vágott vöröshagymát, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a csíkokra vágott angolszalonnát és a szintén csíkokra darabolt csirkemellfilét. Erős tűzön, állandóan kevergetve fehéredésig sütjük, majd sózzuk, borsozzuk. 1dl vizet öntünk alá., és addig pároljuk, amíg a csirkehús megpuhul, és a szaftja besűrűsödik.

Zöldsalátával tálaltam.


Csirkehús:

A csirke húsa értékes fehérhús, mely könnyen emészthető, a lebontott anyagok pedig jól hasznosíthatóak az emberi szervezet számára. Izomrostjai puhák, kötőszövetei zsírban szegények. Fehérjetartalma magas és fehérjéi teljes értékűek. Zsírtartalmának eloszlása is kedvező; míg a nagy vágóállatok zsírja átszövi az izomzatot, addig a baromfié a bőr alatt helyezkedik el és így könnyen eltávolítható.
A csirkeételek sorának csak fantáziánk szabhat határt. Készíthetjük főzve, sütve, párolva. Készíthetünk belőle leveseket, adhatjuk salátákhoz, ragukhoz, különböző rakott ételek alkotói lehetnek, tölthetjük, süthetjük szelethúsként, vagy elkészíthetjük akár egyben is. A szelet húsok igen gyorsan elkészülnek, túl hosszan hőkezelni nem ajánlott, mert könnyen kiszáradnak, élvezhetetlenné válnak. Köretként illenek hozzá a zöldségek, gyümölcsök, tésztafélék is.
A csirkének leginkább B-vitamin tartalma jelentős. Mindig tartsuk azonban szem előtt, hogy igen fontos fehérjeforrás szervezetünk számára.

Fokhagyma:

Illóolajakat (alliin, allicin), szénhidrátot, fehérjét, fontos ásványi anyagokat, C-vitamint tartalmaz. Jellegzetes illatát egy kéntartalmú anyag, az ajoén adja.
A modern orvostudomány igazolta emésztést elősegítő, bélfertőtlenítő, bélféregűző, vérnyomást csökkentő, epe- és májműködést elősegítő hatását.

12 megjegyzés:

  1. Hát ezt most így nem értem...

    http://etelek.nolblog.hu/archives/2010/07/28/Csirkebrassoi/

    VálaszTörlés
  2. a helyzet az, hogy én értem)))
    mindkét blog az enyém)))
    csak a nol-os bejegyek ritkán jutnak el a minerig, van amikor nem jelennek meg, a blogspotosok viszont kivétel nélkül felkerülnek...ennyi a történet

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  5. sg. mindenki szeret titokzatoskodni)))

    VálaszTörlés
  6. én se értem, ezért a nevem NEDUDDGI és a másikon is megkukkantottam, ezt a remek kaját, és elő is jegyeztem:D
    maradok még mindíg 10-telettel NEDUDDGI

    VálaszTörlés
  7. Neduddgi...érdemes kipróbálni, ha szelsz bele sonkát és sav.uborkát, akkor pillanatok alatt lesz belőle hentestokány)))

    VálaszTörlés
  8. Na tessék :D ez remek egy kis csavar, és máris egy másik kaja lesz belőle. Nagyon köszönöm ezt a remek 5-letet:D és receptet
    Maradok 10-telettel NEDUDDGI

    VálaszTörlés
  9. Bocs, amiért "érdekes"-kedtem, de nem néztem meg, hogy mindkét blog a tiéd. Eszembe se jutott. Na, mostmá' mindegy.

    VálaszTörlés
  10. Ildy...nem tudhattad, én meg nem mondtam)))
    pl.: a nol-os bejegyem 1 napra rá jelent meg a mineren, hanyagolom ezek után a nol-t, bejegyzésileg, asszem)))

    VálaszTörlés
  11. Neduddgi...néha nem árt egy kis variáció)))

    VálaszTörlés