2010. augusztus 9., hétfő

Káposztás tészta

Hozzávalók: 40 dkg gluténmentes fodroskocka, 1 kg káposzta, tengeri só, olaj, bors, nádcukor

Elkészítése: a káposztát megreszeljük, lesózzuk, állni hagyjuk. Majd alaposan kifacsarjuk és az olajra dobjuk. Rászórunk 1 ek. nádcukrot és a káposztát addig pirítjuk, míg szép barna színe nem lesz. (én nem karamellizálom meg a cukrot az olajon, csak a káposztára szórom rá) Közben kifőzzük a tésztát, leöblítjük, majd összekeverjük a kész káposztával. Ilyenkor szoktam megborsozni, de lehet pirítás közben is vagy akkor, amikor már a tányérra kerül.









Nádcukor:

Hogy miért egészségesebb a nádcukor, mint a fehér cukor? Mert nincs benne semmi mesterséges anyag, sőt még a cukorrépánál is egészségesebb. Az íze igencsak eltér a mi megszokott fehér cukrunktól, hiszen a mesterséges eljárásnak köszönhetően a fehér cukor 90-ban, míg a nádcukor kb. 20%ban tartalmaz édes vegyületet.
A nádcukrot ne keverjük össze a barna cukorral, amit a boltban veszünk, mert a barna cukor majdnem ugyanolyan káros, mint a fehérített változat annyi a különbség közte hogy a fehér cukrot egy kevés melasszal, vagyis a nádcukor egyik változatával beszínezik, de ettől az még fehér cukor. A nádcukorból ma már széles a kínálat, készítenek belőle pl. porcukrot, kockacukrot, és különböző más termékeket.
A nádcukornak sokkal természetesebb kissé karamellás íze van, így használhatjuk süteményhez, teához, és minden olyan ételhez, amihez eredetileg fehér cukrot adtunk volna. A természetességét a feldolgozás adja, vagyis a levágás után sajtolással kinyerik a nádcukrot, majd centrifugálják, és szárítják, így kapják meg a melaszt.
Semmi vegyi anyag és vegyi vagy mesterséges eljárással nem avatkoznak be. És mivel egy növényből nyerték ki az alapanyagok így rengeteg ásványi anyag és vitamin van benne, így mindenképp érdemes áttérni a fehér cukorról a nádcukor fogyasztására.

1 megjegyzés:

  1. Tök jó, hogy ezeket leírod, köszönet érte. :)

    A káposztás kocka meg az egyik nagy kedvenc! :) Most éhes is lettem

    VálaszTörlés