2010. augusztus 31., kedd

Hentestokány citromos kuszkusszal

Hozzávalók: 30 dkg cs.mellfilé, 8 dkg jófajta sonka, 2 db savanyú uborka, 3 gerezd fokhagyma, 2 ek. szőlőmagolaj, tengeri só, bors, 20 dkg kuszkusz, 1 citrom

Elkészítése: a megtisztított és felszeletelt fokhagymát a csíkokra vágott cs.mellel együtt a felhevített olajra dobjuk, fehéredésig pirítjuk, ízesijük pici tengeri sóval, borssal. Mielőtt elkészül rászórjuk a szintén csíkokra vágott savanyú uborkát és a sonkát. Készre pirítjuk.
A kuszkuszhoz másfélszeres mennyiségű forró vízet öntünk,sózzuk, belereszelünk tetszőleges mennyiséget a citrom héjából, majd belefacsarjuk a citrom levét, letakarjuk és így hagyjuk készre párolódni.



Citrom:
A hagyomány szerint a citrom a kasmíri hegyekben őshonos, s körülbelül 3000 évvel ezelőtt vándorolt el ezekről a tájakról egészen Kínáig, ahol a „limung” nevet kapta. Perzsiában való meghonosodása után is megőrzött. Perzsia után Mezopotámiában is sikerült alkalmazkodnia a természeti viszonyokhoz, s babiloni fogságuk során a héber törzsek minden bizonnyal itt sajátították el ennek a gyümölcsnek a termesztését. Annyira a szívükbe zárták, hogy egyes szertartások, mint például a sátoros ünnep alkalmával még szerepet is kapott! Az ókori görögök nászszertartásaik során szimbolikus erővel ruházták fel ugyan a citromot, ám úgy tűnik, termesztése nem volt igazán népszerű. A Krisztus utáni X. századtól kezdve az arab törzsek terjesztették el az általuk „li mûm”-nak nevezett gyümölcsöt a Földközi tenger medencéjében, különösen Hispániában, ahol a „limon”-ná átkeresztelődő citrom igazi hazára lelt. Spanyol elnevezéséből származik egyébként az angolszász „lemon” és a limonádé szó is. A XV. század végén a spanyol és portugál hódítók ültettek először citromfát Floridában, ahol mind a mai napig a vidék egyik meghatározó eleme.
A citrom tulajdonságai közül messze kiemelkedik magas C-vitamin tartalma (52 mg C-vitamin található 100 gramm citromban). Ez a rendkívül értékes vitamin természetes formában van jelen benne, s egyéb hasznos összetevők kísérik (P-vitamin, szerves savak, szelén, rostok, stb.), ebből kifolyólag a citrom mind rövid, mind pedig hosszú távon remek hatást gyakorol a táplálkozási egyensúly fenntartására. Kalóriaszegény és rendkívül könnyű felhasználni, ezért a mai rohanó világ életviteléhez is nagyszerűen alkalmazkodik, s az lenne a legjobb, ha napi rendszerességgel fogyasztanánk.

4 megjegyzés:

  1. még sose ettem kuszkuszt, elképzelni se tudom, milyen íze lehet :)

    VálaszTörlés
  2. catyst...sokan a tarhonyához hasonlítják, de szerintem csak a formája végett, íze kissé *lisztesebb*, hisz nincs megpirítva sem, csak leforrázva

    VálaszTörlés
  3. Olyasmi, mint a gríz. Köret. Semleges. De ha egy zöldségragut csináltok hozzá, hússal vagy hús nélkül is egy nagyon finomat ehettek.
    Amúgy jó, mert csak forrázni kell.

    VálaszTörlés
  4. gondaanyu...igen, a gríz is találó, de annál meg nagyonn szemű

    VálaszTörlés