2017. március 30., csütörtök

Buta no Kakuni



Nem állítom, hogy fogyókúrás vacsora, de isteni finom annak, aki kedveli a japán konyhát.
Némi változtatást eszközöltem a recepten, szaké helyett konyakot löttyintettem bele, habár lehet, hogy ez a japánoknál szentségtörésnek számít ))). (anno dacuma volt egy üveg szakénk, sacc.per kb három évig szutyogott benne az ital, kínálgattuk, iszogatták, de a fele így is megvolt...aztán kiszanáltam)

Én MaiMóni blogján találtam ezt a receptet !!!

Hozzávalók: 1 kg hasaalja szalonna (császár is lehet), 2 evőkanál barna nádcukor, 2-3 zöld hagyma, nagyobb darabokra vágva, kb. 3 centis gyömbérdarab,1 csillagánizs, 3 evőkanál szójaszósz,2 evőkanál szaké, kb. 0,8 l víz

Elkészítése: a szalonnát vágjuk nagyobb kockákra és egy magasabb falú serpenyőben kezdjük el pirítani. Nem kell zsírt hozzáadni, lesz elég. Amikor a hús már pirul, húzzuk a serpenyő egyik oldalára, az üres felébe dobjuk bele a cukrot, és karamellizáljuk meg, aztán húzzuk vissza bele a húst és forgassuk át. Adjuk hozzá a szójaszószt és a szakét. Reszeljük bele a gyömbért és öntsük fel a vízzel. Dobjuk bele a csillagánizst.
Tegyük bele a hagymát is, majd fedjük le az edényt, és kis lángon főzzük az ételt 3 órán át. Nem kell kevergetni, csak néha átforgatni.
Főtt rizzsel tálaljuk.

5 megjegyzés:

  1. ez nagyon guszta :) csorog a nyálam :D

    VálaszTörlés
  2. Szerintem a szaké nem finom! De ez nagyon jól néz ki. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Enyhe túlzás, hogy nem finom ))). Tudom, hogy nem a konyak a magyar megfelelője, de ez volt itthon. Mostanában ez járja, mert szivar mellé az kell ))).

      Törlés
    2. Lehet szakéval ehetetlen lenne .):):)
      Maradjunk csak a konyaknál:):)

      Törlés