2015. március 4., szerda

Pásztorpite erdei gombával


Hozzávalók: 50 dkg darált hús, 2 kisebb vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 sárgarépa, 1 nagy marék zöldborsó, 2 evőkanál sűrített paradicsom, 2 marék fagyasztott erdei gomba, himalája só, bors, kakukkfű, 2 evőkanál szőlőmagolaj, 80 dkg édesburgonya, 2 tojás sárgája, 2 dl kókusztej, 3 dkg vaj

Elkészítése: megmossuk a gombát. Az olajon üvegesre pirítjuk a felaprított vöröshagymát. Belenyomjuk a fokhagymát és fél percig kevergetve sütjük. Rárakjuk a darált húst, szétnyomkodjuk és kevergetve átsütjük. Közben sóval, borssal , kakukkfűvel ízesítjük. Rákanalazzuk a sűrített paradicsomot, hozzáadjuk a megreszelt sárgarépát. Pici vizet öntünk alá és főzzük pár percig. Ekkor hozzáadjuk a fagyasztott borsót és gyengéden kifacsart gombát és sűrű ragut főzünk. Közben egy másik edényben megfőzzük a meghámozott, felkockázott édesburgonyát. Még forrón áttörjük a kókusztejjel és a vajjal, habosra keverjük, és a végén beledolgozzuk  a tojássárgákat, sózzuk, borsozzuk. Egy hőálló tálba belekanalazzuk a fűszeres, gombás ragut. Rásimítjuk a habos burgonyapürét, majd 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt készre sütjük.


4 megjegyzés:

  1. isteni lehet :) nem nyitsz étkezdét? befizetnék :)))))))

    VálaszTörlés
  2. megvan a magyarázat a szép sárga színére, az édesburgonya!
    tökéletes kaja, imádom:):)

    VálaszTörlés