2013. január 3., csütörtök

Korhelyleves


Hozzávalók: 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál szőlőmagolaj, vegeta, őrölt bors, 3 db szárított lime levél, 10 dkg füstölt szalonna, 25 dkg füstöl tarja, 30 dkg savanyú káposzta, őrölt kömény, 4-5 szem borókabogyó, fűszerpaprika, 1 pár debreceni

Elkészítése: a felhevített olajon megpirítjuk a kockára vágott füstölt szalonnát és tarját, majd rádobjuk a felszeletelt hagymát és fokhagymát. Összepirítjuk, megszórjuk fűszerpaprikával és felöntjük kb. másfél liter vízzel. Ekkor tesszük bele a kinyomkodott savanyú káposztát valamit a fűszereket: az őrölt borsot, a lime leveleket, csipetnyi őrölt köményt, a borókabogyókat. Lassú tűzön addig főzzük, amíg a hozzávalók meg nem puhulnak. Amikor kész megkóstoljuk és ha nem elég sós, akkor után ízesítünk. Ekkor karikázzuk bele a debrecenit, hagyjuk, hogy még párat rottyanjon a levesünk.
Tejföllel tálaljuk.


9 megjegyzés:

  1. Még nem ettem ilyen levest, de összetevők alapján meg kéne kóstolni.
    Maradok 10-telettel NEDUDDGI

    VálaszTörlés
  2. Se ve irresistible luce muy rico me encanta,abrazos y abrazos.

    VálaszTörlés
  3. nekem az egyik kedvencem, akkor is, ha nem vagyok korhely :):)

    VálaszTörlés
  4. Guszta ! Nagyon finom ez a leves már kóstoltam de én még nem főztem!

    VálaszTörlés
  5. finomság, szeretem :)) meg mindent, ami savanyú káposztás :)

    VálaszTörlés