2012. augusztus 1., szerda

Barna sörös hagymaleves



Hozzávalók: 3 evőkanál szőlőmagolaj, 6 db vöröshagyma, 1-2 evőkanál barna nádcukor, 2 evőkanál rizsliszt, 0,5 l barna sör, fél liter  víz, 2 db csirkehúsleves kocka vagy biovegeta, 20 dkg reszelt sajt, rózsaszín só, bors

Elkészítése: egy lábasban forrósítsuk fel az olajat, tegyük bele a felkarikázott hagymát és a cukrot. Állandó kevergetés mellett pároljuk 20-25 percig, amíg a hagyma világosbarnára nem pirul. Szórjuk meg a liszttel és öntsük fel a sörrel és a vízzel, valamint tegyük bele a leveskockákat is. Főzzük további 5 percig, majd keverjük bele a reszelt sajtot. Sóval , borssal fűszerezzük.
Tálaljuk leveses tányérokba, szórjuk meg összevágott petrezselyem zölddel, tegyünk mindegyik tányér tetejére egy-egy marék kenyérkockát és reszelt sajtot is.

(Vacsoracsata, Tóth Gabi)


Utózönge: ...*egyeske* elnevezte sárlevesnek és hangot adott azon nézetének, hogy ne merjek ilyet főzni többé)))
érdekes, a vacsoracstában úgy ették, mintha mennyei manna lenne, legalább egy idióta szólalt volna meg, hogy ez a leves car)))
vagy inkább érdekesnek mondanám???))))...

8 megjegyzés:

  1. milyen volt az íze? nem érezni a sör kesernyésségét?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. félútig keserű volt, de mire megfőtt addigra nem lehetett érezni, viszont *egyeske* elnevezte sárlevesnek és hangot adott azon nézetének, hogy ne merjek ilyet főzni többé)))
      érdekes, a vacsoracstában úgy ették, mintha mennyei manna lenne, legalább egy idióta szólalt volna meg, hogy ez a leves car)))
      vagy inkább érdekesnek mondanám???))))

      Törlés
    2. Tök jó, hogy ezt írod, mert láttam már valahol, valamikor ilyen módon készült levest. Most kihúztam a kipróbálandók listájáról:) Amúgy még nem láttam ilyen mutatós hagymalevest, gratulálok!

      Törlés
    3. a bánatba is, nem akartam elvenni a kedved ((((

      köszönöm)))

      Törlés
  2. Huh, én csülköt sütöttem sörben, illetve párolva volt benne, az nem keserű. Mostanában inkább külön-külön, ilyen döglesztő melegben. A férfiak pedig konzervatívak többnyire. Hús és krumpli.

    Láttam ma egy farkatlan macskát:) átszaladt előttünk egy erdős részen az úton.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. szereti az egyeske az újdonságokat, de ez nem jött be neki sem)))

      a Bandi nem lehetett, itt van elterülve az átjáróban, amit fellocsoltam, hogy tudja hol hűteni a pociját, vagy nagyon gyorsan hazaért)))

      Törlés
  3. na akkor nem főzök ilyent :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért ki lehet pórószálni, mert egyeskének nem ízlett)))

      Törlés