2014. október 24., péntek

Pikáns, citromos csirkeleves


Az ötletet A konyhán innen , kerten túl!! gasztroblogból merítettem (mondhatjuk, hogy szó szerint ))) ).

Hozzávalók: 1 egész csirkemell, 1,2 l csirkealaplé, 1 fej közepes vöröshagyma, 1 nagy zöld húsú paprika, 20 dkg csemegekukorica (konzerv, vagy mirelit), 20 dkg koktélparadicsom, egy citrom leve, 1 csokor petrezselyem, só, bors, 3 evőkanál olívaolaj
(amit változtattam rajta az annyi, hogy a kukoricát és a paradicsomot kihagytam, helyette szárzeller és kelbimbó került bele)

Elkészítése: a filézett csirkemellet 2x2 cm kockákra vágjuk. A paprika húsát csíkokra, a paradicsomokat félbevágjuk. Egy fazékban felhevítjük az olajat és elkezdjük rajta dinsztelni a kockára vágott hagymát. Amikor üveges rátesszük a húst, kukoricát, paprikát és néhány percig óvatosan átforgatva együtt dinszteljük őket. Amikor a csirkemellkockák kifehéredtek hozzáadjuk a citromlevet. Sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük az alaplével. Közepes lángon addig főzzük, amíg minden hozzávaló meg nem puhul. Ekkor hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot, egyet forralunk rajta , majd beleszórjuk a finomra felaprított petrezselyemzöld felét. Átkeverjük és tálaljuk.
Tálaláskor karikára vágott újhagymával, citromkarikával, chilipaprikával és megmaradt petrezselyemmel díszítjük.

Szárzeller: állítólag már Homérosz is megénekelte ezt a karcsú, nyeles szárakból álló zöldséget. Pontosabban, aligha ezt, legfeljebb a kissé kiábrándító nevet viselő ősét, a mocsári zellert, ami sok más társához hasonlóan gyógynövényként kezdte pályafutását. Kétségtelen, hogy magas víz- rosttartalmával, alacsony kalóriatartalmával - 100 grammban mindössze 14 kcal - , ABC vitaminarzenáljával, magnézium-, vas-, kálcium-, kálium-, nátriumraktárával joggal tulajdonítanak neki fiatalító, kedélyjavító és fájdalomcsillapító hatást.  fogyó- és tisztítókúra esetén fogyasztása kimondottan ajánlott. Kiváló méregtelenítő és tisztító hatású, segít megszabadulni a felesleges salakanyagoktól, így a narancsbőr ellen is hatékony. Tisztítja a bőrt, gyulladáscsökkentő, erősíti az idegrendszert, és magas rosttartalma biztosítja a megfelelő emésztést.


2 megjegyzés: