2010. november 30., kedd

Káposztás kacsa

Hozzávalók: 70 dkg savanyúkáposzta, 1 nagy vöröshagyma, pirospaprika, 1 csokor csombor, 2 db kacsacomb, pár db kacsanyak, vegeta, bors, babérlevél

Elkészítése: egy mély, tűzálló tál aljára ujjnyi vastagon káposztát terítünk, elosztjuk rajta a szeletelt hagyma felét, meghintjük pirospaprikával és az apróra vágott csomborral. Ráhelyezzük a ketté darabolt kacsacombokat, a kacsanyakakat, befedjük a hagyma másik felével meg a maradék káposztával. Fűszerezzük a vegetával, a borssal és babérlevéllel, majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Lefedjük, majd addig pároljuk a sütőben, amíg meg nem puhul.
Sülés közben edhatunk hozzá egy nagy marék árpagyöngyöt is.

2010. november 28., vasárnap

Mozart likőrös, trüffel krémes praliné

Az első próbálkozásom. Korántsem  tökéletes, az alját vastagabbra kentem, mint kellett volna, így egérrágott lett))).
A leírás itt található: bonbonmánia !!. Csak én a Baileys helyett Mozart likőrt tettem bele, mert az volt itthon.

p.s.: nem adom fel))))

2010. november 17., szerda

Orosz vinaigrette saláta

Nagy vacsoracsata néző vagyok))), ezt a salátát a tegnapi műsorban láttam, Ábel Anita készítette. Az összes hozzávalót kedvelem, így ma a sült , fűszeres sertésmáj mellé ez volt a köret.

Hozzávalók:  4 db közepes cékla, 4 db közepes burgonya, 20 dkg savanyúkáposzta, 4 db csemege uborka, 1 db sárgarépa, 1 fej lilahagyma,  só, őrölt bors, olaj, fél citrom

Elkészítése: főzzük puhára külön edényben a krumplit és a céklát, majd ha kihűlt, hámozzuk meg.
A megfőtt krumplit és az uborkát vágjuk egy centis kockákra, tegyük egy nagy tálba és reszeljük hozzá a sárgarépát és tegyük bele a felkarikázott hagymát. Pár evőkanál olajból, sóval és darált borssal készítsünk pácot. A céklát csorgassuk meg pár csepp citromlével, majd ezt is kockázzuk fel. Tegyük a salátástálba, öntsük rá a páclevet, a savanyú káposztát és óvatosan keverjük össze.


Burgonya:
A krumpli nem volt mindig édes és ehető, a növény Dél-Amerikában termő ősei még sütés és főzés után is megőrizték keserű ízüket, és csak az éjszakai fagy hatására lettek egy kicsit édeskések. Az Andokban elterjedt fajta a rövid, a chilei pedig a hosszú nappalokhoz alkalmazkodott.

Egyes kutatók szerint Európába elsőként az andoki burgonya érkezett meg, amely 200 év alatt adaptálódott a hosszú nappalokhoz. Mások szerint viszont a modern háziasított burgonya őse a chilei variánsból származik, mert az ottani termesztési körülmények nagyon hasonlítottak az európaira.

2010. november 8., hétfő

Szív saláta párolva

Szív saláta. Nehezen találtam róla pár receptet. Van aki a római saláta közepének mondja, van ahol simán szív salátaként említik. Gyönyörű zöld, harsogó levelű, ropogós salátaféle. Kóstolása után hamar kiderült, hogy alaposan meg kell mosni, mert az összezárt levelek közt elég sok a homok, annak ellenére, hogy azt hittem , ilyen szoros levelek csakis tiszták lehetnek. (6 db található egy tartóban)

Hozzávalók: 3 db szív saláta, 2 ek. szőlőmagolaj,  1 gerezd fokhagyma, grillzöldség fűszersó, 2-3 szelet pármai sonka

Elkészítése: az olajon megpirítom a felcsíkozott sonkát, majd rádobom az összezúzott fokhagymát. Amikor kissé megpirul a fokhagyma ráteszem a félbe vágott salátákat, megszórom a fűszerkeverékkel és a darabok mindkét oldalát 3-3 percig sütöm.

A szív saláták.
Már megsütve, főtt tojással tálalva.

p.s.: ha valaki már készített belőle mást is, mint salátafőzeléket, akkor szívesen veszem a recepteket